Mit köszönhet Soros Györgynek Macedónia?

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
213 42 2017.04.18. 3:09  41-46

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő asszony nem fogadta el az államtitkári választ, ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 113 igen szavazattal, 29 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Németh Szilárd és Tilki Attila képviselő urak, a Fidesz képviselői, interpellációt nyújtottak be a külgazdasági és külügyminiszterhez: „Mit köszönhet Soros Györgynek Macedónia?” címmel. Tilki Attila képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon, képviselő úr!

DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Macedóniában tavaly decemberben tartott választáson a kormányzó demokrata párt 51, a kommunista utódpárt, a Szociáldemokrata Unió 49 mandátumot szerzett a 120-tagú parlamentben ‑ kormányt azóta sem sikerült alakítani. Kézenfekvő, hogy a belpolitikai patthelyzetet a macedón alkotmányos intézményrendszer keretei között Macedónia polgárainak kell megoldaniuk. Ezt azonban nem mindenki gondolja így.

A Judicial Watch nevű amerikai korrupcióellenes szervezet birtokába került dokumentumok szerint a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által gründolt és pénzelt nem kevesebb, mint 61 úgynevezett civil szervezet az elmúlt években legalább ötmillió dollárt költött a konzervatív kormány destabilizálására. Nem csak erőszakos tüntetéseket szerveztek, de az egyik pénzelte például a felforgatás gyakorlati kézikönyvének tekinthető, A radikálisok szabályai című könyv fordítását, amelynek szerzője egy interjúban kifejtette, hogy a politikai célok elérése érdekében nemcsak a hazugság, a megtévesztés és az erőszak megengedett eszköz, de akár az emberölés is. A zavargások során több kormányzati épületet megrongáltak az elkövetők, „Soros-hadsereg” feliratú pólóban pózoltak a kameráknak, a Soros-biro­dalom egyik szervezetének pedig az volt a feladata, hogy a konzervatív kormány regnálása alatt minden évben kiadott egy pamfletet, amelyben a sajtószabadság egyre romló helyzetén kesereg. Macedónia népének elege lett ebből, és az idén januárban megalakult az „Állítsuk meg Sorost!” mozgalom. Ők derítettek fényt többek között arra, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány egyik munkatársa és korábban titkosszolgálati tisztként dolgozó férje állhatott jobboldali politikusok lehallgatása mögött. A mozgalomhoz azóta tízezrek csatlakoztak.

Tisztelt Államtitkár Úr! Felmerül a kérdés, hogy miért áll a macedón kormány Soros útjában. A válasz egyszerű: szó sincs itt semmilyen Nyílt Társadalomról, egyedül a pénzről van szó. A migrációs válság tetőpontján napi 10-12 ezer migráns lépett át a görög-macedón határon, óriási pusztítást hagyva maguk után, a kormány erre egy határkerítés megépítésével válaszolt. Köztudott, hogy a Soroshoz köthető szervezetek nagyot szakítanak a migránsbizniszből, az egyik magyarországi szervezet összesen közel 15 millió forintot követel a magyar államtól két migráns után. „És egy újabb konzervatív kormány megalakulása nem tenne jót az üzletnek: ha Soros szövetségesei győznek, annak ellenőrizhetetlen muszlim bevándorlók beáramlása lesz az eredménye.” ‑ írja a Washington Post cikke erről a témáról. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra Szabó László államtitkár úrnak adok szót. Parancsoljon, államtitkár úr!

DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Macedóniában általános a vélekedés, hogy több, Soros György nevéhez köthető civil szervezet áll részben az ország destabilizálódását eredményező, 2015 májusa óta tartó belpolitikai helyzet mögött. A belpolitikai válságot előidéző utcai tüntetések szervezőit és felszólalóit ismerve elég egyértelműnek tűnik, hogy megalapozott ez a vélekedés, különös tekintettel a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi hálózatának macedón tagjára, a Foundation Open Society Macedonia szervezetére igaz ez az állítás.

A helyzetet bonyolítja, hogy az ellenzéki macedón Szociáldemokrata Unió legutóbbi választási listáján is sok olyan személy van, akik kötődnek a Nyílt Társadalom Alapítványhoz. Ez szintén igaz Katica Janevára is, akit nemrég az úgynevezett különleges ügyészi hivatal élére neveztek ki, akinek a tevékenységét mostanában már a nyugati diplomaták is kritizálják, mivel ahelyett, hogy a korrupció felderítésével és felszámolásával foglalkozna, tevékenykedése egyre inkább a kormányváltásra irányul.

Felhívnám a figyelmet arra a tényre is, hogy a Nyílt Társadalomért Alapítványok európai költségvetésének aránytalanul nagy részét költötte el 2015‑ben és 2016-ban is Macedóniában, párhuzamosan azzal a ténnyel, hogy a baloldali ellenzék macedón viszonylatban soha nem látott drága kampányt tudott megvalósítani a 2016. decemberi, előrehozott parlamenti választások során. Nikola Poposzki macedón külügyminiszter egyik nyilatkozatából kiderült, hogy az Open Society tavaly körülbelül ötmillió eurós összeget fordított bizonyos macedóniai NGO-k tevékenységének finanszírozására, ami macedón viszo­nyok között még az állami költségvetéshez képest is egy aránytalanul jelentős összeg.

A magyar diplomácia számára aggasztó a macedón belpolitikai helyzet, gyakorlatilag nyolc hónapja nincs működőképes kormány Macedóniában. Mindez pont akkor történik, amikor az ország a migráció szempontjából a balkáni útvonal egyik legfontosabb állomása, amikor az egész Balkánon romlik a biztonsági helyzet, és amikor magában Macedóniában is destabilizációs kísérletek etnikai konfliktussal fenyegetnek, márpedig mindannyian tudjuk azt, hogy egy esetleges macedóniai szláv-albán konfliktus nagy valószínűséggel nem áll meg Macedónia határainál.

A magyar diplomácia ebben a helyzetben következetesen támogatta az ország törvényesen megválasztott kormányát, és minden olyan külső beavatkozást ellenzett, és nem járul hozzá semmilyen dokumentum elfogadásához nemzetközi fórumokon, amely kívülről próbál nyomást gyakorolni Macedónia belpolitikai életére. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
213 46 2017.04.18. 0:58  41-46

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Tilki Attila képviselő urat, hogy elfogadják-e a képviselő úrék az államtitkári választ.

DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az IPU macedón tagozatának elnöke vagyok, és 2015-ben a Közép-európai Kezdeményezés nemzetközi szervezet révén magam is meggyőződhettem arról, hogy mennyire kedvelnek bennünket a macedónok, és mennyire fontos volt az a segítség, amit nyújtottunk, amikor migrációs krízishelyzetben volt az ország: kerítést építettünk, rendőröket és katonákat is küldtünk Macedóniába. Úgy gondolom, úgy gondoljuk, az ország számára sem mindegy, hogy milyen állapotok uralkodnak Macedóniában, és azon gondolkodtam el, hogy vajon ‑ itt az interpellációban is mondtam, hogy „Soros-hadsereg” feliratú pólóban pózoltak a macedónok ‑ a mostani ellenzéki patkóban ülő pártok közül melyik párt húzhatná fel ezt a pólót vagy melyik pártok. Talán mindegyik? (Közbekiáltások az ellenzéki padsorokból, köztük: A Fidesz! Fidesz! ‑ Dr. Gyüre Csaba: Soros voltál te is! ‑ Az elnök csenget.) Köszönöm, elfogadom a választ. (Taps a kormánypártok soraiban.)

2018-01-07T15:26:03+01:00